Súlyfelejtő
Műsor azoknak, akik fogytak, fogynak, vagy fogynának!
Nem kevesen vagyunk itt Veresegyházon és környékén, (sem) akik túlsúlyt cipelünk - ezt naponta láthatjuk az utcán is. Egyedül nagyon nehéz ettől megszabadulni, egymásra figyelve, támogatva a másikat - sokkal könnyebb. Ebben kíván ez a műsor segíteni. A túlsúly, elhízás nem csak esztétikai kérdés, sőt leginkább nem az, közvetlen kapcsolatban áll betegségeink kialakulásával.
Nem vagyunk orvosok - bár a műsorban rendszeresen kapnak, szót szakemberek- nem akarunk senkit meggyógyítani, de vannak ismereteink e témában és legnagyobb örömmel adjuk közre ezeket. (jómagam sikeresen fogytam 35 kilót az elmúlt, bő egy évben, és fogyok most is).)
Minden héten alaposan körüljárjuk a táplálkozás egy-egy fontos területét, és nem csak enni tudunk majd, hanem meg tanulunk táplálkozni is. Szeretnénk néhány év alatt legalább kétezer ember súlycsökkentéséhez hozzájárulni.
Ha Ön hallgatja, meghallgatja ezt a műsort, már segített e tervünk megvalósításában.
Köszönet érte!